Egy rokon, vagy barát esküvői meghívóját kézhez kapni mindig felemelő élmény, és az ember általában nagy örömmel fogadja e kedves gesztust.
Ez a kezdeti öröm azonban pillanatok alatt el tud illanni, amint jobban belegondolunk abba, hogy illene valami egyedi, értékes esküvői ajándékkal is készülni a jeles eseményre.
A nászajándék kiválasztása még a leggyakorlottabb vendégek számára is fejtörést tud okozni.
Mivel senki sem gondolatolvasó, a házasulandó pár részéről pedig illetlenség lenne az esküvői meghívóra kerek perec ráírni, hogy milyen ajándékoknak örülnének a legjobban, nem egyszerű a dolga a násznépnek.
Éppen ezért szeretnénk most néhány tippet adni ahhoz, hogy olyan különleges ajándékot adhasson az ifjú párnak, aminek őszintén tudnak majd örülni.
Esküvői ajándék: tedd & ne tedd!
A közhiedelemmel és a már jól bevált szokásokkal ellentétben a párok nem különösebben örülnek annak, ha három-négy vendégtől is étkészletet, vagy ágyneműt kapnak nászajándékként.
Érdemes tehát túllépni ezeken a kissé már elavulttá vált ötleteken, és valami kreatívabb után nézni.
De mi jöhetne még szóba?
Természetesen az olyan esetekre, amikor már minden ötletet elvetettünk, ott van az örök klasszikus, a pénzes boríték.
Lakberendezési tárgyakat csak akkor érdemes ajándékozni, ha jól ismerjük a párt, és tökéletesen tisztában vagyunk az ízlésükkel.
Egyéb esetben adhatunk nekik szabadon felhasználható, lakberendezési boltokba szóló ajándékutalványt, hiszen így biztosan a nekik tetsző darabokat tudják majd vele megvásárolni.
Ha már így szóba jöttek az utalványok, megajándékozhatjuk őket utazási, wellness, vagy szálláslehetőséget biztosító utalvánnyal is.
De mi lenne, ha a nászajándékunkkal még egy terhet is levehetnénk a pár válláról?

Egy nászajándék, amiben a humor és a funkció is egyesül

Az esküvők 99%-án hivatalos esküvői fotós is részt szokott venni, ám előfordulhat, hogy ő magában nem tudja megörökíteni az összes megható, vagy vicces pillanatot.
Arról már nem is beszélve, hogy ezekre a képekre az esküvő után még akár heteket is kell várni, hiszen a fotók kidolgozása nem egy percbe telik.
Ilyenkor jöhetnek jól a Selfiegép csapatának szolgáltatásai!
Gondolt már arra, hogy akár egy saját esküvői fotósarokkal is meglephetné a párt?
A segítségünkkel egy olyan fotóautomata üzemelhetne a lakodalom alatt, amellyel a vendégek pillanatok alatt készíthetnek poénos fényképeket.
A Selfiegép ugyanis nem más, mint egy profi tükörreflexes fényképező, fotónyomtató és stúdió vaku egyben.
Ennél egyszerűbb nem is lehetne
Csupán egy gombot kell megnyomni, és néhány másodperccel később már a kezünkben tarthatjuk a kész fotót.
Ezekből a fotókból a vendégek is elvihetnek magukkal emlékbe, és akár egy komplett esküvői albumot is össze lehet belőlük állítani a pár számára.
Nem kell tehát azon aggódnia a párnak, hogy a vendégek unatkoznának, köszönetajándékként is jó szolgálatot tesznek ezek a képek, és még a fotóalbum elkészítésében is nagy segítségükre lehet a Selfiegép.
Lepje meg az ifjú párt a Selfiegép nyújtotta élménnyel!
A Selfiegép fotósarok felállításához 3×3 méternyi szabad területre van szükségünk, így mielőtt még megrendelné a szolgáltatásunkat, kérjük, érdeklődjön afelől, hogy az esküvő helyszínén rendelkezésünkre állna-e ekkora szabad tér.
Mi igyekszünk mindenre megoldást találni, így ha bármilyen kérdése lenne, vagy szeretné igénybe venni a szolgáltatásainkat, bátran keressen minket!