Tavaszi esküvö Selfiegeppel

A tavasz az egyik legnépszerűbb évszak a házasságkötésre, nem véletlenül.
Ilyenkor végre magunk mögött hagyjuk a téli didergést, a rövid és borult nappalokat, és gyönyörködhetünk a fokozatosan újjáéledő, kivirágzó természetben.
A tavasz voltaképpen az új kezdet jelképe, éppen úgy, ahogy az esküvő is a közös élet kezdetét szimbolizálja, és talán éppen emiatt olyan közkedvelt évszak hozzá.
Ha Önök is tavaszi ceremóniát terveznek, úgy valószínűleg az Önök fejében is megfordult ez a párhuzam, és pontosan ezért gondolják ideálisnak, abszolút helyesen.
Azonban van pár dolog, amit mindenképpen vegyenek számításba a tervezéskor, szervezéskor, ugyanis akár az egész nagy napot beárnyékolhatja a felkészületlenség.
Éppen ebben szeretnénk most kicsit segíteni, és adni pár tanácsot, hogy mi mindenre érdemes nagy hangsúlyt fektetni!

A tavasz hiába szép, ha szeszélyes is

A tavaszi esküvő egyik legcsábítóbb előnye kétségtelenül a kellemes időjárás, már amikor vagyunk olyan szerencsések.
Mert bizony egy áprilisi, de még egy májusi rendezvényt is hamar eláztathatnak a futó záporok, amik olykor teljesen kiszámíthatatlanul csapnak le.
Hiába van napközben 20 °C körüli hőmérséklet, a hűvös eső senkinek sem hiányzik, pláne akkor, ha sokan teljes díszben, sminkben, fodrásznál megcsináltatott hajjal jönnek el.
Éppen ezért, ha szabadtéri fogadást terveznek a házasságkötést követően, mindenképpen gondoljanak valamilyen behúzódási lehetőségre is!
Ez lehet akár
egy étterem kerthelyisége esetén maga az épület,
vagy egy olyan helyszín, aminek van például fedett pavilonja,
de akár bérelni is lehet sátrakat, bontható pavilonokat.
Sőt, az élelmezést is érdemes e szempontok alapján mérlegelni: ha bográcsozást, ökörsütést, szabadtéri konyhát szeretnének, vegyék figyelembe, milyen könnyen hiúsítja meg az ilyesmit a gyorsan változó időjárás!

Érdemes gondolni az allergiásokra is

https://selfiegep.hu/selfie-box-berles-lepesrol-lepesre/

A tavaszi virág-dömping amellett, hogy csodálatos kültéri helyszínt biztosíthat az Önök esküvőjéhez, sajnos sokak jó hangulatát tönkreteheti.
Az allergia korunk egyik népbetegsége, és a mezei virágok pollenjei kifejezetten heves reakciót válthatnak ki azokból, akik érzékenyek.
Így tehát, még ha Önök nem is küzdenek szénanáthával, gondoljanak arra, hogy a meghívottak között jó eséllyel lesz olyan, aki igen.
Természetesen ez az Önök napja, ezt senki sem vitatja, ám ezt a figyelmességet feltétlenül vegyék fontolóra.

A szórakozásról sem szabad megfeledkezni!

Mivel ez életük egyik legörömtelibb napja, természetes, hogy azt szeretnék, mások is osztozhassanak benne Önökkel.
Ezért is szokás a mulatság, a zene és a tánc, ami kitűnően biztosítható egy zenész, zenekar vagy DJ felfogadásával, azonban ma már ez nem feltétlenül elég.
Ha valóban feledhetetlenné szeretnék tenni esküvőjüket a vendégseregnek is, remek választás a selfie gép, mellyel bárki azonnal elkészülő és hazavihető emléket kaphat a boldog napról!
Munkatársaink a helyszínen összeszerelik és beállítják a könnyen kezelhető, stúdió-minőségű kamerát, valamint az Önök által választott színes hátteret, és a vicces kellékekkel felszerelkezve mindenki annyi képet készíthet magáról és nyomtathat ki a bérleti időn belül, amennyit csak szeretne!
További különlegességekre is vágynak?
Akkor a szokványos vendégkönyv helyett vegyék igénybe Retro Phone szolgáltatásunkat is, mellyel a násznép gratulációit hangos üzenet formájában küldheti el Önöknek!
Lépjenek velünk kapcsolatba mielőbb, és foglalják le az Önöknek megfelelő tavaszi időpontot akár már ma, nehogy valaki megelőzze Önöket!